
Jövő év végére készül el az épülő idősotthon a Csobaj utcában
Az 50 férőhelyes, épülő idősek otthona az XVI. kerületi Önkormányzat intézménye lesz, az önkormányzat fogja működtetni, fenntartani – tájékoztatta lapunkat Müller Kinga, a Szociális és Szociális Intézményi Iroda vezetője. Az intézmény parkos környezetben nyújt majd teljes körű ellátást az idősek számára, mely magába foglalja a saját fürdőszobával, esetenként konyhával rendelkező lakrész használata mellett az étkezést, a személyre szabott egészségügyi gondozást és ellátást, lelki és mentális segítséget, szabadidős programok biztosítását, ruházat tisztítását és javítását, takarítást, és bármely olyan segítségnyújtást, amit a kerület idősei most is megkapnak az Önkormányzattól. Jelentkezés, bekerülés: Az idősek otthonába jelentkezni majd akkor lehet, ha az felépült, és már rendelkezik a szükséges engedélyekkel, bejegyezték a nyilvántartásba. Ez a folyamat várhatóan 2024 év végére befejeződik. A jelentkezés feltételeit majd a Képviselő-testület határozza meg, de az biztos, hogy XVI. kerületi öregségi nyugdíjasok jelentkezését várjuk majd, a jelentkezési lap kitöltésével. Amennyiben van valakinek hozzátartozója, akivel egyébként is tartja a kapcsolatot, akkor a jelentkezés folyamatába érdemes őt bevonni, mert már a jelentkezési lapon meg kell adni az értesítendő hozzátartozó elérhetőségét, a nagykorú gyermekek adatait. A jelentkezéskor mindenki tájékoztatást kap a beköltözés várható időpontjáról, a várható térítési díj és belépési hozzájárulás összegéről, a házirend fontosabb pontjairól, és arról, hogy mit is tartalmaz a szolgáltatás, amit igénybe kíván venni. A jelentkezést követően mindenkit felkeres előgondozás céljából az idősek otthona vezetője vagy munkatársa, melynek során felméri a gondozási szükségletet (miben és mennyi segítséget igényel a jelentkező), jövedelemvizsgálatot végez, és ismételten tájékoztatást ad a várható térítési díjról, szabályokról, beköltözés várható időpontjáról. A felvételről a Polgármester határozata dönt, a felvételkor pedig a beköltöző nyugdíjas újabb tájékoztatást kap az ellátás tartalmáról és feltételeiről; vezetett nyilvántartásokról; a kapcsolattartás, a látogatás, a távozás és a visszatérés rendjéről; panaszjoguk gyakorlásának módjáról; jogviszony megszűnésének eseteiről; házirendről; a térítési díjról; a jogosult jogait képviselő szervezetekről. Ugyanekkor az igénylő és hozzátartozója nyilatkozik a tájékoztatásban foglaltak tudomásulvételéről, tiszteletben tartásáról; köteles adatokat szolgáltatni; nyilatkozni, hogy az adataiban beállott változásokat haladéktalanul közli. A többszöri tájékoztatás oka az, hogy az újonnan épülő otthon esetében ugyan közel lesznek ezek időben egymáshoz, de a később beköltözők esetében hosszabb idő eltelhet a jelentkezés és a tényleges beköltözés között.
– Amikor már pontosan kiszámítható, hogy mikortól tudjuk fogadni a jelentkezéseket, arról tájékoztatást nyújtunk a kerületi sajtón keresztül, az Önkormányzat weboldalán és az egészségügyi és szociális intézményekbe kihelyezett plakátokon keresztül – mondta az irodavezető. – Továbbá aki regisztrál rá a Polgármesteri Hivatal Szociális és Szociális Intézményi irodáján, azt külön értesítjük majd a jelentkezés lehetőségéről. |