Küszöb és ajtó
Március 20-án, napnyugtakor (17 óra 52 perckor) kezdődik a csillagászati tavasz, az asztrológiai újév, a Kos hava. Különös konstellációkkal kísért időpont, egymásnak ellentmondó jelzéseiben mintha az érem mindkét oldalát láthatnánk egyidejűleg. A Nap emelt a Kos jegyében, de épp leesik a horizont alá. Ura, a Mars felkelőben, rangvesztetten hátrál a Mérlegben, az erős helyzetű Jupitert nehéz fényszögek gyengítik. A kardinális jegyek túlsúlya a Nagy Kezdetek ígéretét hordozza magában – miközben az asztrológiai év ura, a Szaturnusz korlátoz, lezár, és visszafelé mozog… És tavasz lesz, pedig az idén nem is volt tél. Minden jel arra utal, hogy figyeljünk jobban a kezdetekre. Pontosabban, figyeljük másként, mint eddig, hiszen mostanáig is figyeltünk. Különös jelentőséget tulajdonítottunk a Maja Naptárnak, amely szerint 2012-ben több ciklus lezárult – és ezzel persze el is kezdődött az új, hiszen a ciklus már csak olyan, hogy az egyiknek a vége a következőnek az eleje. Pontosan tudjuk, mikor kezdődik a Kínai Holdújév, a tavaszi szünet, az Eurovíziós Dalfesztivál és a foci vb. De vajon ismerjük-e a mindennapi élet természetes ritmusát, az életünkben jelenlévő ciklusokat, a kezdeteket és befejezéseket? Vannak-e olyan szokásaink, amelyeket a régi korok embere „áthaladási rítus”-ként ismert és tisztelt? (Az áthaladási rítus kifejezést egy holland pszichiáter találta ki 1960-ban.) Úgy tűnik, napjainkra teljesen elveszítettük a rálátást az élet normális ritmusára és a körben járó időre. Csak a líneális, múló időt értjük, a telő (kerekké váló) idő fogalma valahol a mesék tartozékává halványult. A Szaturnuszt mint az idő urát a „küszöb őrének” is nevezik. A küszöb pedig határ, ahol elválasztódik két tér, a kint és a bent, vagy a ház két helyisége, vagy két idő, két életszakasz. A küszöbhöz számtalan babonás hiedelem kapcsolódik (példányul nem tanácsos rálépni). Az ilyen, nehezen magyarázható előírásokban mindig az „átlépés” fontossága, a határok, elválasztó vonalak tisztelete fejeződik ki. Voltaképpen a „figyeljünk a kezdetekre” megfogalmazás is a „ne lépjünk a küszöbre” felhívás korszerűsített változata. Vegyük most sorra az áthaladási – küszöbátlépési – rítusokat, amelyek az életünkből nagyrészt kikoptak az elmúlt évtizedekben. Gondolkozzunk el azon, mit tudnánk visszahozni belőlük, mert ezek a szokások (szaturnuszi minőség!) adnak alapot és kereteket a mindennapi életnek. Keretet, s egyben lehetőséget, támaszt, biztonságot; egy szabadabb élet ígéretét. Először is reggel átlépünk az álmok világából – a Szaturnuszon túli valóságból – a normál hétköznapi tudatállapotba. Megvan ennek a megfelelő szertartása (meditáció, imádság, álomnapló) vagy az ébresztőóra csörgése rántja át a lelket az ébrenlétbe? Sajnos, többnyire az utóbbi szokott előfordulni. A reggel analóg a Kos jegyével, a Kos pedig az „ÉN” kibontakoztatásával. Először magunkat készítsük fel aznapra. (A család persze összevonja a szemöldökét…) Aki munkába jár, annak legalább a munkahelyre érkezéskor megvannak az „áthaladási rítusai”. Cipőváltás – vagy munkaruha felvétele –, kávézás a kolléganőkkel, stb. Az már más kérdés, milyen jó lenne a munkaidő végén letenni a munkaruhát, hogy a jelmezről már ne is beszéljünk. Jelmez alatt azt értem, amikor valaki otthon is ügyvezető igazgató, főorvos, tanárnő, ellenőr, rendőr alezredes, és a családtagokkal úgy is beszél, mintha magán felejtette volna a munkahelyi jelmezét. Régen a férfiak hazafelé legalább betértek egy (de csak egy!) fröccsre a kocsmába, és a munkahelyi szerepet is otthagyták. Fröccs helyett persze egy finom tea is megfelelhet. Amíg a gyerekek kicsik, sok családban vannak esti szertartások, kár, hogy amikor ezeket sikerül kinőni (fürdetés, mese…), akkor nem keletkeznek helyettük újak (közös vacsora, beszélgetés, társasjáték, éneklés, imádkozás, zenélés, stb.). A napi szertartások számbavétele után folytathatjuk a hétkezdő- és záró rítusokkal, ha vannak ilyenek, már a „fenébe, megint hétfő” felkiáltáson kívül. Aztán: szoktunk-e újholdkor böjtölni, teliholdkor sütkérezni a holdfényben? Milyen szokásokat tartunk húsvétkor, karácsonykor, születés- és névnapokon, Halottak Napján, Mikuláskor, Szent Mihálykor? És utána jöhetnek az élet nagyobb küszöbei. Régen megvolt a maga szokásrendje a felnőtté válásnak – más a lányok és más a fiúk számára. (Ezeket beavatásoknak is nevezték.) Külön szokások kapcsolódtak a házasságkötéshez, de nem az angol versikéből ismert kék harisnyakötő – ami azért kék, mert az angol szövegben ez rímel, egyébként lehetne lila vagy libazöld is – és a kínai kívánság lámpás, meg a kettő között minden kultúrából az, amiért pénzt lehet kérni. A rituálékhoz rendelt tárgyaknak és ételeknek mély szimbolikus tartalmuk volt, amelyek az egész szertartást a hétköznapi élet fölé emelték, a kronologikus időn túli örök, szent időbe. A születéstől a halottbúcsúztatásig számtalan szertartás kísérte végig az életet, melyek segítségével az idő múlását összekapcsolták a fejlődés állomásaival. A női élet legnagyobb fordulópontjaira pedig nem egészségügyi problémaként tekintettek, hanem a spirituális fejlődés új körének fogták fel ezeket. Érdemes lenne visszakanyarodni eleink gondolkodásához. A Szaturnusz évében felújítani a régi szokásokat, amelyek strukturálták az időt és a teret, s általuk a látszólag értelmetlen kötöttségek rendszerében kibontakozott egy emelkedettebb életminőség. Csak megfelelő módon kell átlépni a küszöböt.
Tóth Éva Ágota |